|
Egyedül
Egyedül vagyok,
És csak magamnak írok,
Már csak magamban sírok.
Látom a kietlen tájat,
Érzem a csak magamnak vetett ágyat.
Kintről az őszi szél hegedül.
Magam vagyok,
Egyedül.
Egyedül maradtam,
Mert Ő elhagyott,
És számomra minden megfagyott.
Nem hiszem el, hogy ne szeressen,
Mégsem akarom, hogy keressen.
Kintről az őszi szél hegedül.
Magam vagyok,
Egyedül.
Tudván, hogy egyedül maradtam,
Ehagyott az is, akit én elhagytam.
Egy harmatcsepp volt Ő,
De én belekapaszkodtam,
Pedig én voltam nehéz: én a fűszál voltam,
És most leszakadtam.
Egyedül vagyok,
Magam maradtam.
Egyedül lettem,
S egyedül akartam újat keresni,
De nem szeretve nem tudtam újra szeretni,
Újra élni és az ősztől félni,
Jó lenne a hidegtől forróságot kérni.
De az ősz nem szól, csak hegedül.
Magam vagyok,
Teljesen egyedül.
Egyedül élek,
Látom a fákat és nem remélek,
Mert bennük már nincsen élet.
Minden kopár és sivár és gyülölök élni,
Jön a tél és nem félek, mert nem tudok már félni.
Még egy levél lehull és az ölembe ül,
Nem fáj senkinek, hisz én vagyok csak,
Egyedül.
Egyedül élek,
És egyedül szeretnék szeretni,
És nem értem miért nem tudsz többé nevetni,
Nekem nevetni sárban, őszben, esőben, viharban,
Fázom és nem hiszem, hogy talán már meghalltam...
Egyedül hallgatom a hangod,
Magam vagyok,
Talán te is hallod.
Egyedül szeretlek,
S mindenre már egyedül emlékezem,
Magamnak szorítom két elfagyott kezem,
Egyedül nem hiszek hideg-önmagamnak,
Nem igaz, hogy még a fák is magamra hagytak.
Zörög az ablakom, de nem te vagy,
Csak az ősz sír és hegedül,
Magam vagyok. Egyedül.
Magamban várok,
Egyszer úgy is vissza várlak,
Ha nem jössz harcolok, kiálltok, megkivánlak,
Vagy megkivánok mást: a csendet, a havat,
A karácsonyi csengőt, a boldog nyugalmat.
De belém mar az ősz, mert fáj és hegedül.
Magam vagyok,
Csendben és egyedül.
Egyedül vagyok,
Nem adok havat, esőt, és semmit se adok,
Az ősz hozta bánatát, szerelmét s mindazt, amit kapok,
Érzem sírásáról, csípős bántásáról, hogy ő engem szeret,
S a szagáról is tudom, hogy a halálba vezet.
Mert szeret engem és ezért hegedül,
És én is szeretem,
Magamban, egyedül.
Egyedül vagyok,
És belém lett szerelmes az ősz,
Harcol, hódít, és tudom, hogy győz,
Mert a kopasz fák között leborulva,
Csendesen sírva és újra lehullva,
Egy őszi lehulló levél hegedül.
Nekem dalol.
Csak nekem. Egyedül.
Barátság
Kőbe, sziklába, márványba vésem nevedet,
Kezedet fogom, kezeden életet élt erezet,
A fehér márvány tiszta erezete ez…
Csillámló napfény rajt’, a lég is megremeg...
Kőbe, sziklába, márványba vésem nevedet,
Kezedet fogom, kezeden életet élt erezet,
A fehér márvány tiszta erezete ez…
Csillámló napfény rajt’, a lég is megremeg.
Szemed a sirályok röptén nyugszik.
Lehunyva kisdedként alszik…
S álmodja a vörös szín Tizianót,
Még én kéket írok, őrzőn az aluvót.
Csendesen pihensz, lelked messze jár…
Bárányfelhők ködében fenn a tűzmadár,
S egy Végtelen és egy végtelen határ.
Hangod megnyugtat, nevel s okít,
Almomra álmod életet borít.
Szívemben vérem, vérem a te véred,
Szívemet adom, ha szívemet kéred.
Előttem gyémánt, arany, ezernyi karát,
Szememnek erős, villámlik, cikáz,
Szemednek erős? A hideg láng is kiráz!
Beleborzongok abba, hogy Ember a jóbarát!
Kemény hideg tél van, fúnak hideg szelek,
Mindig veled vannak, az úton megvédenek.
Hisz én küldtem őket, ennyit tudtam adni,
S a Nap csak miattad jött, téged beragyogni!
SZERELMEMNEK
Megölellek, ha látlak.
Meg csókollak, ha mész,
Mert szívemből való vagy
És ezért féltelek és kész.
Szeretem a szemedet
És szeretem a szád,
Szeretem, ha durcás vagy
És azt is, ha utálsz.
Szeretem az illatod
És szeretem, ha vársz,
Ha nem kell hívnom és szólnom,
Hogy itt vagyok… Vigyázz.
Szeretem, amikor mosolyogsz felém
És szeretem, hogy kinyújtott karral jössz elém
Szeretem, hogy vágysz az érintésemre
És szeretem mikor a tested meg van igézve.
Szeretlek, mert szeretsz
És szeretsz, mert szeretlek
És mi ketten azért szeretünk
Hogy szerelmesek és szeretők legyünk
AZ ELMÚLÁS
Hideg van… Szél csapdossa arcomat.
Állok az esőben, a szélben és fagyban.
Várok Rád, hogy láthassam két szemed,
hogy érezzem illatod és csókoljam a szád…
Kereslek, de nem talállak téged,
Eltűntél s csak a szél süvít már két karomba,
Hova simulva bújtál egykoron.
Egyedül vagyok… félek!
Már szinte nem is élek.
Letekintek kezembe…
Elszáradt virágok ,
Elillant vágyak,
S elmúlt pillanatok tűnnek szemembe.
VÉGZETEM VAGY
Szeretlek csókolva,
Szeretlek ölelve,
Szeretlek utálva,
Szeretlek gyötörve.
Szeretem a szemedet,
Szeretem a kezedet,
Szeretem az ajkadat,
És szeretem a hitedet.
Érted égve járom az utamat,
Érted küzdve harcolok, nap, mint nap,
Érted lángolva, magamat feladva,
Földeket, hegyeket ezerszer megmászva.
Téged kereslek minden pillanatban,
Téged vonnálak örökkön karomba,
Te miattad élek bús magányomban,
És téged látlak én majd halálomban.
A POKOL FENEKÉN
Sikítanék… de nem tudok!
Miért teszed ezt velem?
Lelépsz siratlak - visszajössz befogadlak,
Mert bennem élsz, de mégis egy idegen vagy.
Felfogni nem tudom, miért teszed!
Azt mondod, önmagadat valósítod meg, de általam?!
Miért? Miért?- kérdelek egyre, de nem felelsz
S ha elmész újra, én újra és újra felkiáltok majd,
Elég… elég… elég
Mert bánt, ha mész és jó, ha jössz,
De e kapcsolatnak nincs jövője, hiába minden
S már csak azt remélem, nem térsz vissza hozzám
És kiheverhetlek végre TÉGED.
Mond ki,hogy szeretsz!!!
Vágyom a szóra
Vágyom a jóra
Vágyom arra,
Hogy hozzám búj.
Vágyaim tárgya
Te vagy, tudod jól!
De mégis csak nézel,
És egyre csak kérded,
Miért kell a szó
És mért kell a jó.
Nem értem… Érzed?
Akkor meg kérdem
Miért kell kérni
És miért kell várni.
Mért nem jössz
És fogod kezem
Mért nem jössz
És ölelsz csak Engem…
Csak Engem!
Értsd meg,
Szeretlek téged.
S félek, hogy az élet
Elsodor innen…
Kislány...
Kislány…
Csodás
Szerelmed egy
Álom!
Titkodat
Imádom,
Ajkadat
Kívánom!
Látogatásod
Várom
11 órakor
A Lápon.
SZERELEM
Szerelem? Mi az? csupán egy érzelem,
Ha nem érzem üres a szívem.
Egy lányt láttam a minap a haja aranyból volt,
Ahogy nézett rám, az ámulat vol.
Babonázni tudott két szép kék szemével,
Áthatott arcának rózsás küllemével.
Léptem egyet-kettőt, mire ő is lépett,
Az anyföld mélyéből egy rózsát kitépett.
S csodák csodájára felemelkedett,
Vörös rózsájával ámulatba ejtett.
Majd az aranyhajú, mosoly szép szavával,
Vidám csillogást varázsolt a szerelem virágával.
E csoda folytán furcsa hangok zaja,
Jutott be az én méla tudatomba.
Állatok serege gyűlt a leány köré,
Ki hirtelen repült a magas lombok felé.
Ám ekkor eltűnt eme csodás szirén,
S én ott maradtam a csodák mezején.
És most jön csak el a búskomor elem,
Az ágy sarkába bevertem a fejem.
Úgy bizony, felébredtem.
Felébredtem egy csodás álomból,
Eltűnt az erdő s az aranyhajú,
Elszállt a vidámság, megjött a bú.
S órákon át elmerengve vártam,
Hátha látom szirénem az álomvilágban.
De nem jött álom a szememre sokáig,
A vöröslő hajnal hasadtáig.
Azóta keresem eme szépséges lányt,
De nem lelem sehol, s ez idzonyúan bánt.
Emléke mindíg a szívemben él. The end
(ezt a legjobb barátom írta)
IMÁDTALAK
Imádtalak, s érte ez a köszönet?
Hozzám se szólsz, nem értelek.
Nem várok már semmit, hidd tényleg el,
De azért néhány szó nekem is kell.
Köszönésre se méltatsz, mit tettem ellened?
Azt hiszem, semmit sem értem neked.
Azt mondtad, te nem rúgsz belém,
Csak csendben leülsz beszélni mellém.
De azért három órát kínoztál,
Velem fájón játszottál.
Sírok, könnyeim arcomon folynak,
Látod, ezt érted el, a te szívedre hullnak.
Azt akarod elérni, hogy megutáljalak,
Hogy arcod láttán, dühösen elforduljak?
Elfordulok most is, hogy ne lásd könnyeim,
Pillantásodtól varázsától megbűvölt szemeim.
Szememmel követlek, de nem szólok hozzád,
Késemmel vágnám magam, tudom hogy hagynád...
Sírva kiáltok: hogy tehetsz velem ilyet,
Hogy téphetsz ki egy szerető szívet?
Sírva suttogom: valóban, nem ismerlek,
Nem tudom miért is téged szerettelek.
Nem tudom miért tetted ezt velem,
Miért okoztál tetteiddel fájdalmat nekem.
FÉLEK
A világtól, s önmagamtól félek,
Könyörgök ments meg... kérlek!
Üldöznek engem a hazug dallamok,
Kísértenek félholt arcok.
Reszketek, mitől félek én?
Hisz nincs hond a halandó lelkén...
Mégis a sötét éjszakában könnyeim hullnak,
Pedig lelkem mélyén csodás virágok virulnak.
Félek! Suttognak fülembe a régi hazugságok
Melyet azok ejtettek kik elhagytak, hirtelen megállok
Az út közepén vérbe fagyott test hever,
A szél, játéka közé könnycseppet kever.
Én fekszek a földön holtan, véresen,
Összeroskadok, zokogok keservesen.
Gyötrő álmok lidércként kísérnek,
És életemben először nagyon félek.
Ments ki kísértő látomásomból,
Hogy nyerjek bátorságot szavadból,
Félek, reszketek, tépem magam,
Messzire száll jajgató szavam.
Mennydörög az ég, villámokat dobál
A gyászzene egy pillanatra megáll
Nem hagyom magam, küzdök érted,
De ha nem segítesz félek elveszítelek téged...
Szükségem van rád!
Sírva verem börtönöm ajtaját
Úgy kérlek ments meg innen engem,
Hisz te vagy az egyetlen igaz szerelmem.
FÉLEK
Fázok hogyha nem ölelsz át,
Félek hogyha nem vagy velem,
Ez már több mint amit a szem lát,
Túl sokat érsz nekem.
Szenvedek, ha nem érintesz,
Ha csókod nem érezhetem.
Mindened őrültté tesz,
Sikerült végre megértenem...
Rettegek ha mással látlak,
Hisz te vagy a mindenem;
Folyton csak téged várlak,
Egyetlen szerelmem...
ÖLJ MEG HISZ VÉGE...
Ölj meg, szúrd át testemen a kést,
Ölj meg, fojtsd meg ezt az érzést.
Ölj meg, hiszen nincs már életem,
Ölj meg, ha nem, hát én teszem!
Ölj meg, nem látod, hogy könyörgök?
Ölj meg, kísértésbe hívnak az ördögök.
Ölj meg, kínoz a kétségbe esés, a vágy,
Ölj meg, úgy nyom ez a sáros, földi ágy...
Ölj meg, ne gyötörj tovább, kérlek Istenem!
Ölj meg, ne kelljen ezen az úton mennem!
Ölj meg, hisz nem látod? Már halott vagyok!
Ölj meg, én csak halált akarok.
Ölj meg, már egyszer megtetted, most miért nem?
Ölj meg, miért kell ennyiszer kérnem?
Ölj meg, nyomaszt ez az ostoba, elkopott világ,
Ölj meg, lelkem csupán ezernyi koszos szilánk.
Ölj meg, gyújts meg a perzselő máglyát!
Ölj meg, hagy símogassam a lángját!
Ölj meg, könnyem vágyam szenvedő hírnöke,
Ölj meg, ne kelljen Neki tovább szenvednie.
REMÉNYTELEN
Árnyas fa sötétjében rámköszönt a hajnal,
Miért kell foglalkoznom mindig a bajjal?
Nem bírok már e földöntúli zajjal,
Eltűnök egy megrázó morajjal.
Hol vagyok? Mivé lettem?
Oly nagy baj hogy szerettem?
Ezt kellett oly nagyon keresnem?
Kérdéseimre a válaszokat nem értem...
Mit tettél velem kegyetlen élet?
Hová lett a boldogság-elmélet?
Szomorúan nézem az összetört képet,
Elfojtok magamban ezernyi emléket.
Úgy félek elveszítelek téged,
Elborít az örök szenvedésed.
Eltűnt minden maradék reményed.
Ó, mit tettél te élet?
Bárcsak igaz lenne az álom,
Éjjel-nappal azt a percet várom,
Mikor elborít újra a magányom,
S könnyeimet már nem bánom.
Csak sírok egyre magamnak a sötétben,
Részt kapok ezer kétségben,
Elvesztem a sok hazug reményben,
S lelkem egy ívvel landolt a szemétben.
Mit tettél te fanyar élet?
Nem találtál már semmi szépet,
Amely ott, bent talán még éget?
Kacagva várod a fagyos véget.
Velem voltál....
Eljöttem... Itt állok előtted lehajtott fejjel... Nem merek a szemedbe nézni... miért nem? Egy újabb ködfoltot lehelek fáradtan a levegőbe. Lemondóan sóhajtok és elfordulok. Mennem kell. Sajnálom. Elindulok. Visszanézek. Te csak üresen bámulsz utánam.
Tudom, már nem jelentek neked semmit. Soha nem is jelentettem? Talán... Nem tudom... Letörlök egy könycseppet szemem sarkából és tovább megyek. Felesleges bármit is tennem. Felesleges... ez az egész már tegnap véget ért. Vagy tegnap előtt? Néhány hete? Hónapja, éve... Olyan régen már! És én még mindig hordozlak magammal, mint rabláncokat, és húzol lefelé. Egyre lejjebb. Taposom az utat, nincs előttem senki. Dúdolgatok. Megszakadt a szívem. Egy mosolyt erőltetek az arcomra és kihúzom magam. Nem szabad hagynom, hogy lássák... Hogy lássák, hogy már meghaltam. Itt legbelül. Újra elém kerülsz. Megérintem a vállad. Nevetsz. Milyen jó hogy látsz. Ó igen... Milyen jó. Egy régi emléken kezdünk el kacagni. Akkor amikor még együtt voltunk... Milyen rég volt... Minden perce itt él bennem. Minden másodperc, amikor arcomhoz értél, ahogy derekamat ölelted át. Megremegek. Megrázom a fejem. Ostoba gondolatok. Megígértem: elfelejtelek. Miért állsz hát elém? Beletörődtem már! Isten bizony! Isten bizony... de még most is... még most is a válladra borulva élném át a perceket. Újra meg újra. Mindennek háttal... Az órámra nézek. Már egy éve hogy kísértesz, hogy nem hagyod nyugodni lelkemet. A szemedbe nézek és egy pillanat alatt semmivé foszlasz. Csak álom voltál. Őrült elmém semmit mondó álma...
EGYEDÜL
Egy könyv, egy emlék,
Ennyi csak mi maradt!
Elmentél, s itt maradtam, egyedül!
Hiányzol, s csak virrasztok, tehetetlenül.
Emlékek jutnak eszem,
Mikor kezd kezembe
És szemed szembe mélyedt.
S lelkünk összeért
Ha csak egy pillanatra is.
Ez az emlék felkavar, lesújt!
S felmagasztal Téged.
Hogy itt voltál, öleltél, szerettél
S ha csak egy percre is,
De boldoggá tettél.
Emlékezek!
A fekete jóság szennyét veri az eső…
Szelíd harcosok járnak,
Boldog vesztesek várnak,
Csodát remél az ateista idő…
Feledd szemed csodáját!
Mert elvonult a szó,
Elfelejtett harcolni a jó
A Boldogtalan győz!
Járásom fekete álom,
Szavam bíbor babér,
Szívem háborút vívván
Küzd halottaiért.
ISTENEM!
Válaszolj, ha szólok,
Különben eltűnök.
S ha, kérdezlek, felelj,
Különben elveszek.
Válaszolj nekem, hogyan éljek,
Hogy jót tehessek?
Válaszolj, hogy alkossak?
Válaszolj, hogy adhassak!
Válaszolj, ha nincs kérdés.
Válaszolj… Van segítség?
…Válaszolj!
Mond, mit tudnom kell!
Mond, mi segíthet!
Segíts, hogy ne legyen álom,
Segíts, hogy jobb legyen e világ!
Segíts, ó istenem kérlek, segíts,
Hogy mondhassa az emberiség
Felnőttünk s önön korlátunk ledöntöttük…
KÍN
Ágyam jégverem, megfagyok
Vágyom utánad, szenvedek,
Úgy érzem, hogy meghalok,
Ha Téged nem szerethetlek.
Keserves, fájó kínokat élek át,
Sírva széttépem a kispárnát,
Harapom, karmolom, a sarkát,
De nem enyhíti szívem fájdalmát!
Hol vagy? Merre jársz Kedves?
Vajon Neked is ennyire fáj?
Vajon Te is ugyanígy szenvedsz ?
Benned is dolgozik a hiány?
Lekaparom a falról a festéket,
Csak hallhassam hangodat,
Tudom, Te ezt is megérted,
Nagyon vágyom csókodat!
Hazug szavak
A meggondolatlan szavakat újra és újra olvasom
Miért hittem nekik? Fel nem foghatom.
Hazug minden betű, minden pont és vessző,
S mit magukkal hoztak, az sűrű, fekete felhő.
Félhomály és csalódás a lelkemben,
Cikáznak a gondolatok a fejemben.
Bolond voltam, nem tagadhatom,
Magamnak okoztam hatalmas bánatom.
Miért, miért és újra csak a miért?
Tönkretettem, elrontottam mindent valakiért.
Valakiért, aki csak álom volt netán?
Olyanért, aki nem is létezett talán.
Csak egy pillanatra, csak egy kis időre volt nekem,
De ez épp elég volt, hogy szétziláljam életem.
Mindent ami működött, ami legalább volt,
Most mi maradt helyén? Csak egy fekete folt.
A meggondolatlan szavakat újra és újra olvasom,
Jelentésüktől könny folyik végig arcomon.
Hazug minden betű, minden pont és vessző,
Soha, de soha többé nem leszek ilyen esendő….
Elrabolt érzelmek
Búcsú nélkül, szó nélkül hagytál magamra,
Elsodort tőlem a hűs tavaszi szél,
Még csak vissza se nézel ezekre a romokra,
Építettél, romboltál majd eltűntél.
Már megkérdőjelezem szavaid igazságát,
Nem értem hogy hihettem Neked,
Szó nélkül adtad át nekem a kínok kínját,
De szívem Téged soha nem feled.
Sajog megtört lelkem, ezer sebből vérzik,
Könyörgöm szánalmas életemért,
Hogy milyen ez, csak az elhagyottak érzik.
Haldokló lett létem a szerelemért.
Nem élek én már, csak félholtan működök,
Nincs erőm újraépíteni a romokat,
Némán, megalázva, megtaposva küszködök,
S megpróbálom temetni a gondokat.
Nincs hitem többé, elvitted magaddal távol,
Nem tudom, hogy még lehetnek-e
Igaz, őszinte érzelmeim bármikor, bárhol.
Nem tudok már hinni a szerelemben.
HÁROMSZÖGEK
Ő
Az
Aki
Kell
Nekem
Nagyon.
Ő
Az
Aki
Kell
Nekem
Nagyon.
Oldalán
Megpihen
Megfáradt
Eltévedt
Kínlódó
Lelkem.
Veled
Szép
Meg
Jó
A
Lét,
Újra
Lehet
Érezni
Szemeim
Égetését,
Fantáziám
Határozott,
Felszabadult
Szárnyalását.
Érzelmeinkkel
Megbékéltem,
Elfogadtam
Szerelmed,
Vétkezem-
Élvezem.
Hiszem,
Hogy
Te
A
Végzetem leszel!
Egyetlen szó
Csak egyetlen szó: szeretlek.
Símogató a szíveknek.
Egyetlen szó, az első, az utolsó.
Egy érzés, mely semmihez sem fogható.
Szeretlek, mint föld az esőt,
Iszom szavaidat.
Szeretlek, mint a tavaszi időt,
A szél szívem hozzád fújja.
A szerelem tavaszát éljük,
A szerelem csak egyetlen szó,
Jelkép arra, amit érzünk.
De az érzés semmihez sem fogható.
Kedvesem, a tavasz csak veled szép,
Minden pillanatban veled vagyok,
Most már szívemben élsz,
S e bolond kis jószág érted dobog.
Egyetlen szó: szeretlek.
Boldog a perc, mit veled tölthetek.
Egyetlen szó, semmihez sem fogható,
Egyetlen érzés, veled olyan jó.
Egy perc az élet
Szeresd mindig az életet,
Mert csoda az, égi fény...
Gyűlölöm a gyűlöletet,
Fájdalmat okoz nekem, neked,
Szeresd mindig az életet,
Mert csoda az, égi fény.
Szeretem a békességet,
Szereti más is, aki érez.
Higgy a jóban, arra kérlek,
Mert mindig lehet jobb…
Lenéznek ránk a csillagok,
Látják, milyenek vagyunk, vagyok.
Gondolunk néha egy nagyot,
De tenni kell érte.
Fentről kacag rám a hold.
Gondolja, itt egy álmodó bolond.
A világ cirkuszporond,
És én bolondulok a világért.
Fúj a szél, égi lehellet,
Változni kell, így élni nem lehet.
Ha kell, ha nem elmondja ezeket,
Ha nem én, hát más.
Esik az eső. Lelkem tisztára mossa.
A szél az új idő illatát hozza.
Szeresd mindig a világodat,
Mert csoda az, égi fény.
El kell mennem
Valaminek vége szakad,
Folytatás, ki tudja, lesz e még?
Valaminek vége szakad,
Folytatás, ki tudja, lesz e még?
De elmenni így? Ezt nem szabad,
Visszatart sok szép emlék.
Búcsúznom kell, de olyan nehéz.
Ezer dolgot éltünk át, de el kell válnunk.
Menni kell, de visszatart egy sötét kéz,
Talán, mert olyan jó csapattá váltunk.
Búcsúznom kell, de nem tehetem.
Mindenki a saját útjára lép,
Tudom, nekem is el kell mennem,
De elköszönni oly nehéz.
-Fülemben cseng az utolsó közös nevetés.-
|
| |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
